Hírek > Egyéb hírek  


Civil Európa Hírlevél
feliratkozás
Adja meg e-mail címét:

MEGÁLLAPODÁS FELÉ
további egyeztetések
2005-03-06

A kormányzat és a civil szervezetek közötti együttműködést megerősített alapra kívánja helyezni a két fél között tervezett megállapodás.

A
hasonló jellegű angol kezdeményezés mintájára magyar „kompakt” néven is
emlegetett leendő dokumentum mintegy két és fél éve került a civil
közélet látóterébe. A Civil Együttműködési Program (CEP) keretében 2002.
októberében alakult négy civil munkacsoport közül az egyik célja éppen a
kormányzat-civil megállapodás előkészítése volt. A munkacsoport által
készített tervezetet a kormányzat saját berkeiben is köröztette, a
Kormány Társadalompolitikai Kabinetje azt 2004. július 5-én tárgyalta és
további civil egyeztetést kért „mértékadó országos civil szövetségek
képviselőivel”. Az ügy azonban többek között a kormányzati átalakítás
miatt csendesedni látszott, és a tervezett találkozókra 2004 ősze
helyett 2005 februárjában kerültek megrendezésre a kormányzat által
beazonosított négy csoporttal: a a civil szakmai szövetségek és országos
ernyőszervezetek, a civil fejlesztő, szolgáltató intézmények, az
országos civil érdekképviseleti szervezetek, és a civil szolgáltató
központok képviselőivel.

Mindezek után tartotta meg rendes ülését a kormányzat-civil
megállapodást előkészítő CEP munkacsoport 2005. március 1-én, amin részt
vett az ügyet kormányzati oldalról koordináló Nemoda István, a
Foglalkoztatáspolitikai és Munkaügyi Minisztérium főosztályvezetője és
Jagasics Béla, az Ifjúsági, Családügyi, Szociális és Esélyegyenlőségi
Minisztérium főosztályvezető-helyettese. A korábbi egyeztetések
tapasztalatainak figyelembe vételével a megbeszélésen a résztvevők
továbbra is hasznosnak ítélték a megállapodás gondolatát, mely
megítélésük szerint elsősorban a kormányzat és a civil szervezetek
kapcsolatrendszerének közösen vállalható elveit fogalmazná meg.

A továbblépést elősegítendő a civil munkacsoport a közeljövőben
kapcsolatba lép a kormányzat által „mértékadónak” tartott országos civil
szövetségekkel.

További információ:

A kormányzat-civil megállapodást is tartalmazó kormányzati összefoglaló
szövege: http://www.civilegyuttmukodes.hu/4munkabiz/4/4compacthun6-05-03-06.html

Tekintse meg képeinket!

Civil Európa Hírlevél hírei
Hírek külföldről
Hírek itthonról
 
Programfelhívások
Beszámoló programokról
Pályázatok
Könyv
Forrás
Beszédes statisztika
Olvasóink kérték
Hírek angolul
 
     Téma     
 
Összes hír
 
Civil Európa/Európa Ház
Kapcsolat | Nyilatkozat